Lendület kutatócsoportot alakíthat Berkesi Márta

Berkesi Márta arcképeBerkesi Márta, a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet munkatársa Lendület pályázatot nyert, amelynek keretében kutatócsoportot alakíthat. A kutatási téma rövid leírása alább olvasható.

A CO2 nem csak emberi, hanem földtani tevékenységek által is a légkörbe jut. Legjellemzőbb ilyen tevékenység a vulkanizmus, azonban az elmúlt évek kiemelt kutatásai rávilágítottak, hogy vulkáni aktivitás hiányában is észlelünk a Föld felszínén CO2 kigázasodásokat. Ez utóbbi folyamatok a több tíz kilométer vastag litoszférának, azaz a Föld szilárd külső burkának mélyében zajló eseményei eredményezik. A Lendület projektben a Balaton-felvidék területéről származó, a vulkáni tevékenység által felszínre hozott kőzetekben a litoszféra különböző mélységeit reprezentáló CO2-gazdag zárványokat vizsgálunk a kőzetek ásványaiban. A geofizikai és geokémiai modellek – egymást kiegészítő – eszköztárával megpróbáljuk megérteni, hogy az illó-gazdag fluidumok hogyan keletkezhetnek és milyen mód(ok)on juthatnak el nagyobb mélységből akár a Föld felszínéig.