Geomatika Szeminárium, 2025 – egy újabb sikeres, három neves jubileum előtt is tisztelgő soproni szakmai konferencia

Az október zsúfolt hónap volt a soproni HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (FI) kollektívája számára. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy konferencia boom volt a FI-ben. Előbb egy nagy volumenű nemzetközi konferenciának (ld. TOPOEurope) adott helyet az intézmény, majd október 16-17-én a szokásos, kétévente esedékes, hazai résztvevőkre alapozott Geomatika Szemináriumot bonyolította le. Az idei Szeminárium aktualitását három jubileum is növelte: az MTA megalapításának 200. évfordulója, Prof. Dr. Tárczy-Hornoch Antal intézetalapító akadémikus (szül. 1900. október 13.) születésének 125. évfordulója, valamint a soproni kutatóhely akadémiai intézményesülésének 70. évfordulója. A jeles évfordulók kapcsán lezajlott méltó megemlékezések mellett magas szintű szakmai programon vehetett részt a 38 regisztrált résztvevő, akik a geomatika területén kutatói és oktatói munkát végző, meghatározó magyar intézmények sorából (BME, Soproni Egyetem, Lechner Tudásközpont, ÓE) érkeztek Sopronba. 28 szóbeli, 15 – 15 perces előadást, 5 szekcióba beosztva hallgathattak meg a részvevők másfél napon keresztül. Köszönhetően a programba iktatott, a szekcióüléseket lezáró vitafórumoknak, élénk szakmai vitáknak lehettünk részesei, amelyek remélhetőleg inspirálni fogják a kollégákat a bemutatott eredmények finomítására és a kutatások folytatására. Ezen kívül poszterszekció is volt, amelyen 6 poszter került bemutatásra.

A programot október 16-án Dr. Orbán Aladár, a FI emeritusa, prof. Tárczy-Hornoch Antal hajdani tanársegédje a Soproni Egyetem Bányaméréstan Tanszékén, nyitotta meg akadémikus úr érdemeinek bemutatásával, saját életpályájának tükrében.

Ezután Dr. Kovács István János, a FI megbízott igazgatójának előadása felvázolta az akadémiai kutatóhálózatnak az utóbbi 10 – 15 évben lezajlott, intézetünket is erősen érintő átalakulási és újra szerveződési folyamatait. A tudományos szekcióülések után a FI Csatkai Endre utcai előkertjében Dr. Szarka László akadémikus méltatta Tárczy-Hornoch Antal emberi és szakmai értékeit, majd Sopron Város Polgármesteri Hivatalának, a Soproni Egyetemnek, az MTA Földtudományok Osztályának, a Magyarhoni Földtani Társaságnak és a soproni intézetnek jelen lévő képviselői megkoszorúzták intézetalapító akadémikusunk előkertben álló mellszobrát. A koszorúzás alatt trombitán csendültek fel a Bányász himnusz dallamai.

Később, a tudományos program végén egy baráti hangulatú fogadáson vehettek részt a Szeminárium résztvevői és a meghívott vendégek, amelyen egy óriási tortával ünnepelték a FI 70 éves fennállásának jubileumát.

A pénteki szekcióülések, egy ebédszünet közbeiktatásával, 15:30-kor zárultak, Dr. Kovács István János megbízott intézetigazgató búcsúzó és a kutatómunka folytatására, intézményi és személyes együttműködésekre buzdító szavaival.

Sopron, 2025. október 20.